Szomorú oka van, amiért ezt a lányt leláncolják minden nap!

india-fb



A 15 hónapos Shivani édesanya minden nap odakötözi egy nagyobb kőhöz a kislánya lábát. A gyermek naponta kilenc órát tölt el így megkötözve, mezítláb a porban, körülbelül 40 fokos melegben.

Sarta Kalara, a kislány édesanyja nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, és azt mondta, hogy nincs más választása, mint hogy kislányát a kőhöz kösse, még akkor is, ha emiatt a gyerek sírni fog, mivel ő és a férje egy építkezési vállalatnál dolgoznak, ahol egy nap folyamán összesen 250 rúpiát keresnek (3,30 euró). Az elektromos vezetékeknek ássák ki a helyét Ahmedabadban, Indiában.


“A kötél amivel megkötöm nagyon rövid, ezért nem szaladhat ki az útra. A kisebbik fiam három és fél éves, még nem tud vigyázni rá. Az út nagyon forgalmas, ezért nincs más választásom. Mindezt biztonsági szempontból teszem.”



Az édesanya csak a rövid szünetben szalad a kislányhoz, hogy megetesse. A gyerekek általában szüleikkel maradnak 7-8 éves korukig. Ezután általában visszaküldik őket a nagyszülőkhöz.

Indiában több mint 40 millió építőmunkás van, egyötöde nő. A többsége nagyon szegényes körülmények között él, akik építkezésben dolgoznak India virágzó városaiban.

Nem ritka látvány, hogy a gyerekeket megkötözik, amíg a szülők dolgoznak.

Az Indiai Gyermekvédő Egyesület elmondta a Reuters-nek, hogy nagyon kevés óvoda van és ezek is nagyon drágák a szegény emberek zsebének. Fordultak már segítségért a nagy építőipari cégekhez és az államhoz is, de mindenhol süket fülekre találtak.

“A gyerekeknek szükségük lenne egy biztonságos helyre. De a vállalatokat nem érdekli a gyerekek sorsa, csak az, hogy elvégezzük a munkát.”